► A képviselők vagyonnyilatkozatait olvasva több állampolgár nekik kívánja felajánlani az szja 1%-át.

  ► Karácsonykor betlehemezőket vettek őrizetbe a számlaadási kötelezettség elmulasztása miatt.

  ► Bróker az, aki más kárán tanul.

  ► A nyugdíjpénztárak - a vagyonvesztés miatt - azt fontolgatják, hogy szalmazsákban fogják tartani a tagok pénzét.

  ► - Mi a különbség a pióca és az adóellenőr között?
       - A pióca abbahagyja ha a halálodon vagy.

  ► - Jónapot kívánok, Kovács János vagyok és az APEH elnökével akarok beszélni!
       - Már megint maga az????  Már ötször elmondtam hogy az elnök úr meghalt!!!!
       - Tudom, de olyan jó hallani

  ► A politikus olyan mint a pelenka: mindkettőt gyakran kell cserélni. És ráadásul ugyanazon okból.

► Segélyt adni csak annak a nyomorgónak kell, aki nem tud kimászni nyomorúságából, de mégis méltósággal viseli a nyomorát. Aki viszont méltósággal tudja viselni nyomorát, az ki is mászik belőle.

Kortárs Közgazdaságtani Kisszótár
  • áfa: az állam részére nyújtott speciális hitel, amelynél a kamatot is a hitelnyújtó fizeti.
  • állami támogatás: a teljesített export után az exportőr részére ki nem fizetett állami hozzájárulás, mellyel így a vállalat végül is az államot támogatja.
  • APEH: Az Add-a-Pénzed-Emide-Hirtelen! nevű állami szervezet közismert rövidítése.
  • APEH-ellenőr: olyan állami alkalmazásban álló revizor, aki még saját magánál is mindent jobban tud.
  • átlagár: nem létező fogalom, melyet a kereskedők használnak üzleti titkaik elrejtésére. Olyan áru ugyanis, amely átlagáron megvásárolható lenne, nem kapható.
  • bank: a többemeletes, márvány székházak összefoglaló neve.
  • bankgarancia: a bank kötelezettségvállalása arra, hogy úgyis kamatostól behajtja rajtad a pénzt.
  • fedezeti összeg: örömlányok részére ellenszolgáltatás fejében kifizetett összeg. A stricinek ebből továbbadott rész az iparűzési adó.
  • garancia: a termék minőségét szavatoló jótállás, mely addig érvényes, amíg a termék meg nem hibásodik. Ha ez bekövetkezik, akkor a garancia azonnal érvényét veszti.
  • rövidlejáratú hitel: olyan banki hitel, amely csak visszafizetését követően vehető fel a banktól.
  • könyvelés: a woodoo-varázslat törvényileg előírt modern formája, mely az egyszerűen átlátható gazdasági eseményeket is képes misztikus ködbe burkolni.
  • kettős könyvelés: olyan adatrögzítési rendszer, amely az eredeti bizonylat és a róla készített fotókópia egyezőségének folyamatos összehasonlító vizsgálatára épül.
  • könyvelő: az a személy, aki bármilyen megkívánt mérlegeredményt képes könyvelési adatokkal szabályszerűen alátámasztani.
  • könyvvizsgáló: az a pályaelhagyó könyvelő, aki írni már nem tud, csak olvasni. Azt viszont akár szótagolva is.
  • LIBOR: bankárok által kedvelt szeszesital, melynek alkoholtartalmát kamatszázalékban fejezik ki. Enyhén savanyú magyar változata a BUBOR .
  • likviditás: a pénzügyi vezetők kivégzésének speciális módja.
  • nyugdíjkorhatár: az elhalálozás napja + 2 év.
  • statisztika: matematikai eljárások összessége, melyekben az eredmény az adatok közül véletlenszerű kiválasztás útján jön létre. Azt az eredményt, amely még az alapadatok között sem lelhető fel, átlagnak hívjuk.
  • ügyintéző: olyan hivatalnok, aki a problémával szembetalálkozva megfelelő gazdagságú szókinccsel tud káromkodni.
  • vámraktár: az országból kiutasított áruk részére létrehozott menedékszállás.
     

 ► Egyedül vagy?
      Úgy érzed mindenkinek közömbös vagy?
      Gondolod, hogy mindenki elfelejtett?
      Úgy tűnik senki sem érdeklődik irántad?
      Fel a fejjel! Van megoldás!
      Ne add be az idei adóbevallásodat!

 ► Egy adófizető állampolgár levelet kapott az adóhivataltól, melyben ez állt: "Második felszólítás. Ha 2 napon belül nem rendezi adótartozását, végrehajtási eljárást kezdeményezünk."
      A férfi megdöbbenve olvasta a levelet, majd azonnal rohant a hivatalba befizetni a tartozást. Az ügyintézőnek sűrű bocsánatkérések közepette magyarázta, hogy sajnos nem vette észre az első felszólítást.
      - Ja, - mosolygott rá az ügyintéző - az első felszólítást azt sose küldjük ki, mert a második sokkal hatékonyabb.

► - Valamit nem értek. - mondja a tanítónő az egyik mamának. - Hol tanulja Döncike azokat a rettenetes káromkodásokat?
     - Tetszik tudni, - válaszolja az anyuka - éppen az APEH mellett lakunk...

► Egy tűzoltóságon a laktanyaparancsnok kényelmesen lesétál a beosztottaihoz, leül, iszik egy kávét, elrágcsál egy aprósüteményt, belelapoz az újságba, feláll, nyújtózkodik, majd megszólal:
      - No, fiúk, lassan lehet szedelődzködni. Ég az APEH!!!

► Szőke titkárnő a főnökéhez:
      - Főnök, van egy rossz meg egy jó hírem. Melyikkel kezdjem?
      - A rosszal...
      - Itt volt az APEH, nagy balhé volt, mindenféle adócsalást találtak.
      - Na, akkor mondja a jót! - szól a főnök.
      Mire a szöszi:
      - Gyerekünk lesz...

► - Halló! Jó napot kívánok! Egy kis segítségre volna szükségem. Az adóbevallásomat szeretném beküldeni az APEH elektronikus rendszerén keresztül, de egy kicsit elakadtam.
     - Jó napot kívánok! Azért vagyunk, hogy segítsünk az állampolgárok minden ügyes-bajos dolgában. Hol akadt el?
     - Hát itt, a számítógép előtt.
     - Jó, jó, de meddig jutott el?
     - Az idegrohamig.
     - Pontosabban kérdem: benne van a magyarorszag.hu-ban?
     - Hú, de benne vagyok! Nyakig!
     - Nyugalom uram, nincs oka a kétségbeesésre! Ez egy abszolút felhasználóbarát rendszer. Sikerült belépnie az ügyfélkapun?
     - Hát ez az! Nem engednek be. Pedig kopogtam is, dörömböltem is, egyszer már a monitort is levertem az asztalról. Könyörgöm, engedjenek be!
     - Oké. Haladjunk akkor sorjában! Milyen operációs rendszere van?
     - Nézze, utoljára öt éve operáltak aranyérrel, de ebből nem csinálunk rendszert.
     - Explorer, Netscape vagy Mozilla?
     - Amit az APEH parancsol! Én mindent őszintén be akarok vallani. Egy biztos, mozilla gorillám nincs. Van viszont egy kanárink, de már nagyon öreg. Leadózom, csak egy szavukba kerül!
     - Nézze, az eddigi beszélgetésből úgy veszem ki, hogy maga nem egy kifejezetten számítógépes szakember. Most lépésről lépésre elmagyarázom, mit kell csinálnia. Először is, jelentkezzen be  a http://www.magyarorszag/vallalkozas/ elethelyzetek /adobevallas/bejelentkezve /allampolgar/szolgaltatasok /szivatas.hu internetes oldalra. Megvan?
     - Már a szívatásnál tartok.
     - Egere van?
     - Jesszusom! Már erről is tudnak?
     - Akkor most nyissunk új ablakot!
     - Képtelenség. Már most is akkora a huzat a lakásban, hogy kivitte a nagymamát.
     - Kattintson a jobb felső sarokba! Mi jött fel?
     - Az alattunk lakó felesége. Elfogyott a sörük. Rákattanjak? Várjon!
     - Most egy hibaüzenetet kaptam. Valami baj van a protokollal. Biztos azért,mert csak kőbányai söröm van itthon.
     - Türelem! Milyen titkosítása van a számítógépen?
     - Semmilyen. Az egész ház tud róla. Sőt, ide járnak szexképeket nézegetni.
     - Akkor telepítenie kell a JAVA titkosítót.
     - Sejtettem, hogy a java még hátravan.
     - Persze, végeredményben továbbmehetünk titkosítás nélkül is, de akkor törölnie kell a cookie-t. Tudja, hogyan kell?
     - Őszintén szólva az anyukám nem tanított meg rá. Sőt, eddig nem is tudtam, hogy a kukit is meg kell törölni használat után.
     - Akkor most dobja a cookie-t a szemétkosárba!
     - Tulajdonképpen én sem vagyok túlságosan elégedett vele, de azért a szemétkosárba dobni, azt azért egy kicsit túlzásnak tartom!
     - A következő lépésben feltétlenül le kell töltenünk az e-NYENYI programot az ONYF honlapjáról, mert különben nem tudunk behatolni az EMMA-ba.
     - Behatolni? Most dobatta ki velem a kukit!
     - Azt mondja meg nekem, hogy most mit lát a képernyőjén?
     - Olvasom: Tisztelt Felhasználó! Értesítjük, hogy a http://www.magyarorszag.hu oldal pillanatnyilag nem elérhető. A hiba elhárítása folyamatban van.
     - Ez a pech!
     - Nem, ez az APEH. Egy pillanat! Most sikerült továbblépnem... Valami angol szöveg... Azt mondja, Pentagon... Interkontinentális rakétairányítás... Indítókódok...Uram, már csak egy apró segítségre volna szükségem. Megadná nekem az APEH pontos koordinátáit?

► - Tudod mi a legdrágább előfizetői csomag, amit postán kapsz?
     - Az adóbevallásod.

► Az APEH kifogásolta, hogy Komárom lakói - az olcsóbb tarifák miatt - Komarnoba járnak át parkolni

► Az egészségpénztári befizetések után fizetendő egészségügyi hozzájárulás ötletéért akár közgazdasági Nobel-díjat is lehet kapni.

► - Ha látsz egy fuldokló APEH ellenőrt, mit dobsz be neki a vízbe?
     - A munkatársát...

► Szent István napi városmutogató
No, most mit akarnak még látni kendtek, mielőtt felmennénk a Gellért hegyre István napi ökörsütésre, a Vágóhidat, vagy az Adóhivatalt? Nem nagy különbség az egész, elég ha az egyiket megmustráljuk, éppen csak a nyúzásban van a különbség. (Karinthy Frigyes: Idomított világ)

► - Mi az: barna és jól mutat egy APEH ellenőrön?
     - Rotweiler.

► Élelmiszer-biztonsági kutatók megállapították, hogy a hazai kenyér egymharmad gabonából és kétharmad adótartalomból áll.

► KÖLTSÉGKÍMÉLÉS okán a miniszterelnök páncélautója szlovák rendszámmal fog közlekedni.

► Megszűnik az APEH, és helyette 22 - egymással versengő - adópénztár létesül.

► Pénzügyi politikánk azonos Svájcéval: egyelőre mi sem vezetjük be az eurót.

► Az energiacégek Robin Hood-ellenes tüntetést szerveznek a sherwoodi erdőben.

► Legrosszabb mondat, amit egy revizornak mondhatunk: Minden papírom bent volt a toronydaruban, amikor azt feltörték és elvitték.

► - „A vállalkozás a legélvezetesebb mindazok közül a dolgok közül, amit az ember felöltözve csinálhat.” (Sven Atterhed, svéd üzletember)

► - Az egészségügyi tárca szerint színlelt szerződéssel csak a szimulánsok kezelhetők. (Trunkó Barnabás)

► - Gazdaságkutatók megállapították, hogy a lakosság túlnyomó része – betét híján – megúszta a kamatadót. (Trunkó Barnabás)

► - Az autókereskedők lovas szobrot akarnak állítani a regadót eltörlő Kovács Lászlónak. (Trunkó Barnabás)

► - Adót kell fizetni a bűncselekménnyel szerzett jövedelem után is: a kirabolt áldozat már nem sértett, hanem kifizetőhely. (Trunkó Barnabás)

Népi humor: Néz, mint adótanácsadó/könyvelő az ügyfélkapura.

Ellenállás: Az állam csak a javunkat akarja, de mi nem adjuk!

Adó a benzinben: Már csak azok tankolnak Magyarországon, akik az ország legközepén laknak.

Állampolgár az adóvitáról: Minél olcsóbban „megússzuk” az államot, annál több pénzünk marad.

Inflációs adó: Ha a kormány pénzt akar, adót vet ki.
                              Ha még többet akar, alultervezi az inflációt.

Adócsalás: Az adócsalás az egyetlen szellemi tevékenység, ami némi hasznot hoz. (Keynes)

► Találós kérdés
Egy város két szomszédos utcájában ugyanannak a napnak ugyanabban az órájában egy taxis elütött egy kutyát és egy adóellenőrt. Másnap miből lehet megállapítani, hogy melyik utcában ütötte el az adóellenőrt?
- ???
- A kutyánál volt féknyom.

A pénz:  - A pénz olyan, mint a szex. Ha nincs, nem tudsz másra gondolni. Ha van, mindig máson jár az eszed. (Baldwin)
                    - Igenis létezik humánus kapcsolat ember és ember között ebben a vérzivataros évszázadban is. Úgy hívják, hogy készpénz.
                    - A pénz nem boldogít, csak a sok pénz.

Jó tanács: Ne lopj! A kormány nem tűri a konkurenciát.

Kormányszint: Egyre nehezebb fenntartanunk a kormányt azon a szinten, amihez hozzászokott.

Vagyon: A tisztességes vagyon, tíz eset közül kilencben, olyan vagyon, amelynek elfelejtették az eredetét. (Rey)

Könyörgés: Istenem, szabadíts meg a barátaimtól, az ellenségeimmel magam is elbánok. (Voltaire)

Adózás: Az adózás az a tevékenység, amiről a világ lakosságának egyik fele nem tudja, hogy hogyan ússza meg a másik fele.

Tisztelet: - Tudod, én mivel adózom az APEH-nak?
                      - Mivel?
                      - Csak a legnagyobb tisztelettel.

Rokonszenv: A gazdag ember filozófiája: Csak annak adok, aki nekem rokonszenves. De nekem nem rokonszenves, akinek adni kell. (Karinthy)

Pénzügyminiszter portréja: Egy híres pénzügyminiszternek megfestették a portréját.
                                                    - Egyáltalán nem hasonlít rá - vélte egy adófizető - a keze a saját zsebében van!

Önadózás: - Tudja uram, hogy mit jelent az önadózás?
                         - Nem, mondja!
                         - Hát Ön adózik, én nem.

Mennyi 2x2: Felmérés keretében különböző szakmák képviselőit faggatták arról, mennyi 2 x 2. A matematika tanár szerint a válasz egyértelmű, a végeredmény mindig négy. A pszichológus álláspontja szerint ez lelki beállítódás kérdése, lehet öt is. Az adótanácsadó a válaszadás előtt visszakérdezett: - Miért ? Mennyi legyen?

► Adórendőrség: Három marcona ember dörömböl a Kovács Kft. ajtaján.
                               - Adórendőrség, kinyitni!
                               Kovács visszakiált:
                               - Táguljanak, aranyat nem veszünk!

Vallás: Minden vallás hasonlít egymáshoz. Az adománygyűjtésben. (Renard)

Kormány: A kormány az a testület, ami mindig megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér azt is megtartja. (Karinthy)

Jogalkotás: A közönségnek két dolgot nem szabad látnia: azt, ahogyan a kolbász és azt, ahogyan az adótörvény készül.

Ami biztos: Semmi sem biztos a világon, csak a halál és az adó. (Benjamin Franklin)

Adóreform: Az adóreform lényege az, hogy az eddig megadóztatott adóját megszüntetik, s olyan dolgokat adóztatnak meg, amelyek korábban adómentesek voltak.

Attrakció: A cirkuszban a legnagyobb szám egy erőművész. Kijön a porondra, kettévág egy citromot, a markába fogja és kiszorítja belőle az összes lét.
- Hölgyeim és uraim!- szólítja fel aztán a publikumot. – Ötvenezer forint jutalom annak, aki ebből a fél citromból akár ha egy cseppet is ki tud még préselni. Tessék, hölgyek, tessék, urak!
Persze akadnak jelentkezők, de sikertelenek. S akkor bejön a porondra egy nyeszlett, szemüveges kis ember.
Én is megpróbálnám – mondja halkan és szerényen .
A publikum nevet és harsányon bíztatja a girhes vállalkozót, aki könnyedén a markába fogja a citromot s legnagyobb megdöbbenésre egy … két … három cseppet kiprésel belőle.
Az erőművész csak hápog:
- Hát … ez … hát ez… óriási …. Mi maga civilben?
- Adóvégrehajtó vagyok, kérem….

Narkózis:  - Doktor úr! Elaltatnak a műtét előtt?
                        - Természetesen.
                        - Rendben van. De előre kijelentem, hogy amit narkózis alatt az adóbevallásomról mondok, abból egy szó sem igaz.

Rémálom: - Egy férfi meséli, milyen rémes álma volt.
                         - Képzeljétek, azt álmodtam, hogy a Fiumei úton megyek végig ingben-gatyában.
                         - Na és nem tartóztattak fel?
                         - Nem. Azt hitte mindenki, hogy az adóhivatalból jövök.

Ellenőrzés: - Ez enyhén szólva furcsa – monda az adóellenőr. – Ön négyezer forint havi jövedelmet vallott be, miközben lakása, autója és nyaralója van.
                           - Na persze! Én is adóellenőr voltam valamikor.

Pánik: A vállalat pénztárába egyszer csak beront egy marcona alak, és a pénztáros mellének szegezi a revolvert.
- Jaj nekem! – kiált fel a pénztáros, ám amikor észreveszi a pisztolyt, megkönnyebbül.
- De megijesztett! Már azt hittem adóellenőr!

Szívember: Szilágyihoz beállít két úr gyűjtőívvel. Felkérik, hogy adakozzék egy szegény ember temetésére. Szilágyi meg se nézi az ívet, kivesz a zsebéből egy ötezrest és odaadja.
Az egyik úr:
- Uram, az ön nagylelkűsége határtalan.
Mire Szilágyi legyint:
- Jó, jó, aztán mi volt ez az ember?
- Adóellenőr.
- Adóellenőr? Uraim, itt van még ötezer forint. Temessenek el még egyet!

Velünk élő történelem: Környezetismereti órán a gyerekek a postáról tanulnak.
- Milyen postai küldeményeket ismersz, Bandi? - kérdezi a tanító bácsi.
- Levélbomba …. Bokros csomag!

Utolsó felszólítás: Kovácsot lelkendező örömmel fogadja otthon a felesége.
- Te Gyula, szenzációs hírt mondok: megszűnik az adóhivatal!
- Ne beszélj marhaságokat, fiacskám… - mondja korholóan Kovács.
- De igazán megszűnik. Ide nézz, mi jött neked! Rá van írva, hogy: utolsó felszólítás!

Magasiskola: A börtönben körbevezetik a magas beosztású vendéget. – Ebben a cellában tartózkodik legnagyobb büszkeségünk – mondja a börtönigazgató. – Amikor először fegyveres rablás miatt hozzánk került, analfabéta volt és egyáltalán nem tudott számolni. Mi tanítottuk meg írni, olvasni és számolni. Most közokirat-hamisításért és adócsalásért ül.

Minden adóköteles: Egy garniszállóban a hölgy az úrhoz:
- Még huszonöt pengőt kapok, drága.
- De miért?
- Forgalmi adó.

Ismerős sztori: Városfalvinak kis divatáru üzlete van a Nagymező utcában. Városfalvi egy napon nagyot és merészet gondol, felmegy a Kereskedelmi Bankba és azt mondja: - Kérem, én húsz pengő kölcsönt szeretnék felvenni.
A bankigazgató ránéz a vakmerőre, és gúnyosan mondja:
- Húsz pengő kölcsönt? Aztán mire? Arra a kis vacak divatáruüzletre? Ugyan menjen, ne pocsékoljuk itt hiába az időt. Városfalvi nagy szomorúan elballag, és egyenesen az adóhivatalba megy megtudni, hogy mennyi adót vetettek ki rá. – Önre – mondja az adótisztviselő – háromezer pengő adót vetettünk ki. – Háromezer pengőt? Milyen alapon? – Azon az alapon, hogy önnek van egy nagyszerű divatáruüzlete a Nagymező utcában….. Városvalvi kitámolyog az utcára, ott megáll s így morfondírozik:
- Remek. A gazdasági válságot öt perc alatt meg lehetne oldani ha az adóhivatal adná a kölcsönt, és a Kereskedelmi Bank vetné ki az adót.

A tanácsadó cégek jelszava: A tanácsaink nem arra valók, hogy megfogadják, hanem hogy kifizessék azokat!

► Az erdőben elterjedt a hír, hogy jön az APEH, és vagyonosodási vizsgálatot tart. A csiga kapja az első fülest, és izgatottan kóvályog az erdőben, a mikor összefut a rókával, aki meg is kérdezi tőle, hogy mi ez az izgalom? A csiga elmondja a rókának, hogy jön az APEH.
- És miért aggódsz? - kérdezi a róka a csigát.
- Miért aggódom? Hát nekem is van házam, az asszonynak is van háza, sőt, a gyerekeknek is van háza!
A róka mondja: - Én nem aggódom, mert nekem csak egy odum van.
- Szerinted csak egy odud van? És a bundád meg az asszonyod és a gyerekek bundái?
A róka is idegesen kezd szaladgálni az erdőben, mikor összefut a gólyával. A gólya kérdezi a rókát, hogy mi ez a nagy izgalom, a róka pedig válaszol, hogy jön az APEH.
- És miért aggódsz? - kérdezi a gólya.
- Nekem is van bundám, az asszonynak is van bundája és a gyerekeknek is van bundája! - feleli a róka, erre a gólya nyugodtan mondja a rókának:
- Mivel nekem tollam van, nem kell aggódnom.
- Nem kell aggódnod? - kérdi a róka. - És hogy magyarázod meg azt, hogy fél év itthon, fél év Egyiptomban?